EGY DOLGOT TISZTÁZZUNK: A BŐR ZSÍROSAN (ÉS SAVASAN) ÉRZI JÓL MAGÁT.
A zsírt (vagy igazi nevén faggyút) azért termeli a testünk, hogy védje a bőrt, illetve a test saját magát – a bőr segítségével – a környezeti ártalmaktól:
- a vegyi anyagoktól,
- a nedvességtől illetve a levegő magas páratartalmától (Balin például nehezen találnánk zsírhiányos bőrű embert),
- a fizikai behatásoktól (dörzsöléstől, vakarástól).
A reklámokból persze az folyik, hogy a zsír az ördög műve, aki igazán tökéletes, annak nem zsíros a bőre, mert az ugyanolyan gusztustalan és pfujjj, mint bármelyik testnedvünk. Pedig ezeket az anyagokat éppen (a baktériumok és gombák elleni) védekezésképpen termeljük. (Sokat mondó, hogy amikor képet kerestem ehhez a poszthoz, zsíros és/vagy izzadt női arcot egyáltalán nem találtam, csak dokkmunkás férfit, de abból is csak egyet. Mindenki mattosított. Mi a baj ezzel, hogy még a stockfotók között is tabu?? )
A SZÉTTROLLKODOTT BŐRFLÓRA
Amikor megbomlik az egészséges bőrflóra, és csökken a zsírtartalom a felszínen, azzal nagyon könnyen elcsúszik a pH is, és akkor aztán baktériumok és gombák hadserege cirkál minden akadály nélkül ki-be.
Az sminklemosó olaj lényege a „hasonló hasonlót old” elvén alapul. Eszerint tehát az zsírt zsírral (jelen esetben olajjal) oldjuk.
A habzó letisztítókkal ellentétben az sminklemosó olaj szépen elkeveredik a bőrfaggyúval, az abban található napi szennyeződésekkel, sminkmaradványokkal, és a meleg vizes törölközővel egyben tudjuk mindezt eltávolítani. Ez a módszer olyan gyengéden tisztít, hogy kisbabáknál és nagyon érzékeny bőrnél is teljes biztonsággal alkalmazhatod.
Nem úgy, mint a habzó lemosókat, mivel ezek egész más logikával működnek: mosóaktív anyagaikkal eltávolítanak minden zsírt, majd valamilyen tetszőleges filmképző anyaggal bevonják a bőrt. Ez lehet – jó esetben – egy (finomított) növényi olaj, de mivel hosszabban eltartható, és főleg sokkal olcsóbb megoldás, így többnyire valamilyen kőolaj- vagy szilikonszármazék. Ezek testidegen anyagok, amiket nem tudunk értelmezni, a bőrbe nem szívódnak fel, nem tartalmaznak értékes zsírsavakat, vitaminokat, mint a hidegen préselt növényi olajok.
All right, let’s fight!
Az ilyen és ezekhez hasonló testidegen anyagokra – egyébként teljes joggal – védekezéssel reagál a bőr: a túlzott tisztításra extra zsírt kezd termelni, az állandó fenyegetettségben szegénynek nincs más eszköze.
OLAJOS SMINKLEMOSÁSRÓL MONDTÁTOK
„Érdekesnek tűnt a módszer, hogy tisztításként olajat masszírozzak az arcomra, de kipróbáltam, és szuper volt az érzés! Azelőtt sosem éreztem ilyen tisztának az arcom, mint most, amikor a forró vizes törölközővel leszedem az olajat, és vele a piszkot!” (Tekla)
OLAJOS SMINKLEMOSÓ ZSÍROS BŐRRE? IGEN!
Az a személyes tapasztalatom, és ezt a visszajelzést gyakran hallom tőletek, hogy kifejezetten a zsíros bőrnél van látványos eredménye az olajos letisztításnak. Mivel nem zsírtalanítjuk teljesen, és nem terheljük felesleges, testidegen anyagokkal a bőrt, így végre fellélegezhet, és működhet úgy, ahogy neki élettanilag kényelmes és a legkevésbé megerőltető, és kicsit visszább vehet a „termelésből”.
SMINKLEMOSÓ OLAJ VÍZHIÁNYOS, ROZACEÁS BŐRRE IS
A vízhiányos, idősödő bőr vagy a gyulladt, akár rozaceás bőr is hálás lesz, hiszen neki is megterhelő ám, amikor egy habzó lemosóval teljesen elvesszük tőle azt a csekély kis faggyút, amit kínkeservesen még kiprésel magából. Ezzel a kímélő ápolással pedig hosszú távon késleltethetjük az öregedés jeleit is, hiszen a bőr készletei nem merülnek ki idő előtt.
OLAJOK AMIKET KERÜLJETEK
A magas telített zsírsav tartalmú olajokat és vajakat érdemes kerülni az arctisztításkor, mert ezek megkeményítik a faggyú felszínhez közeli részét, és így könnyen vezethetnek nem kívánt mitesszerekhez ezért a letisztításhoz NE használjunk kókuszolajat, kakaóvajat, mangóvajat, avokádóolajat.
IDEÁLIS NÖVÉNYI OLAJOS SMINKLEMOSÓK
Az alábbiak bombasztikusan hígítják a faggyút, és így finoman a pórus belsejéből is eltávolítanak valamennyi maszatot anélkül, hogy zsírossá tennék, vagy teljesen kiszárítanák a bőrt:
- mandulaolaj
- sárgabarackmag olaj
- olívaolaj
- szezám olaj
- az argán olaj
- jojoba olaj
- dió olaj
- mogyoróolaj
- lenmag olaj
- kendermag olaj
- feketeköménymag olaj
- Hidegen préselt & bio olajok
Azt mondanom sem kell, hogy hidegen préselt, illatos, (lehetőleg bio) olajokat keressetek, akár az élelmiszeres részlegen, de még jobb, ha termelőtől. Az illatokkal kísérletezzetek bátran, nem tudtok melléfogni. A kendermagolaj illata olyan, mint frissen kaszált fűvel tisztítanád az arcod, a a barackmagé mintha marcipánnal manduláé természetesen mandula illatú, nekem ez is a kedvencem ezért ezt a webshopban is elérhetővé tettem számotokra.
A LETISZTÍTÁST KÖVETŐ LÉPÉSEK
Letisztítás után pH-t korrigálunk egy híg savas oldattal (páldául egy hidrolátummal, a levendulavíz mindig jó választás, vagy a tonizáló rózsavíz), és hidratálunk-táplálunk arcolajjal és/vagy hidratáló arckrémmel.